A Gellért szálló belsőépítészete

A Gellért szálló belsőépítészete

1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.

Az előcsarnok és a lépcsőházi előterek belsőépítésze: Flach János (KÖZTI), munkatársak: Gábriel Frigyes, Weiszer József, Csonka Lajosné Potyondi Margit, Kisszebeni Marcellné Lőrinczi Edit

Az egyes szobák tervezői: Gaubek Júlia, Király József és Papp Gábor

Iparművészeti munkák: Bán István, Bozsóki Anna, Fett Jolán, Gádor István, Gorka Géza, Gulás Zsuzsa, Juris Ibolya, Percz János, Szabó Éva, Takács Katalin

Tervezés: 1958–60, építés: 1959–61

Dokumentálás: 2021. november (kb. 250 fénykép)

Fotók: F. Szalatnyay Judit, koncepció: Branczik Márta, munkatárs: Gál Csaba

Az épület korabeli ismertetései:

Flach János: A Gellért szálló reprezentációs helyiségei. Magyar Építőművészet, 1959/5-6. , pp. 190–191.

Molnár László: A Gellért Szálló új berendezése. Művészet, 1960. október, 3. szám, pp. 24–26.

Borbíró Tamás: A helyreállított Gellért szálló reprezentatív helyiségei. Magyar Építőművészet, 1961/2., pp. 14–18.

A Gellért szálló az első világháború alatt épült, az 1920-as, 30-as években élte fénykorát, de az 1960-as években újjászületett belsőépítészete okán mégis témája lett a leletmentésünknek. A második világháborúban a szállót kívül-belül jelentős károk érték, felmerült az is, hogy felújítás helyett teljesen megváltoztatott, modern külsővel építik újjá, de ez végül elmaradt.

1946-ra már néhány szobát rendbe raktak, érkeztek az első vendégek. De az igazán jelentős, a közösségi tereket is érintő felújítás, ami a hajdani konzervatív-elegáns szállóból az új igényeknek megfelelő modern hotelt kívánt létrehozni, az ötvenes években kezdődött meg és teljes egészében csak 1961-re fejeződött be, építésze Kósa Zoltán volt. Belsőépítészeti kialakítását a legfontosabb középületeket tervező KÖZTI munkatársa, Flach János vezette (később Ybl-díjat kapott ezért a munkájáért), aki néhány évvel korábban még Rákosi vári irodájának bútortervein dolgozott.

A belsőépítészeti koncepció megtartotta a szálló korábbi térstruktúráját. Megmaradt a kétszintes előcsarnok, a dunai oldalon jobbra és balra nyíló reprezentatív éttermekkel, bár ezek mérete, osztása megváltozott. Persze nemcsak a méretük tükrözte az új korszakot, de a stílusuk is! Az impozáns előcsarnok sima törzsű oszlopai igényes műmárványozással készültek, a korlátok egyszerű pálcatagokból álltak, a padlót mészkővel, a falakat szép erezetű világos márvánnyal burkolták. A hűvösebb kőburkolatok mellett a bejáratok, liftajtók környezetét meleg tónusú faburkolatok borították és borítják ma is (néhol sajnos borzasztó pótlásokkal elrontva). Minden burkolat, sőt még a fűtőtesteket takaró krómozott díszrács is a teljes belmagasságot átfogta, ezzel optikailag növelve a belső teret. De a tervezők olyan apróságokra is figyeltek, hogy a burkolatok osztása tökéletes harmóniában legyen a nyílásmagasságokkal.

Az előcsarnoktól balra, kis ruhatári előtéren keresztül lehetett megközelíteni a Cukrászdát. Különleges, változó szélességű és színű kősávokkal burkolt pillérek, sokszögletű, világos fapanelekből álló falburkolat, sötét tónusú, diófa borítású pult és világosszürke linóleum (gumi, pvc?) dominált a térben. Nem beszélve az extravagáns bútorzatról és a dinamikus neon világítópanelről! Érdekes, hogy mennyi minden átvészelte ebből az elmúlt éveket, dacára a rokokós „áthangolásnak”. 

Az előcsarnok másik oldalán izgalmas kis bár (Ivószoba) nyílt, Percz János lécezésre applikált fémplasztikájával a falon. Mögötte egy nagyobb, majdnem száz főre tervezett, élőzenés, táncos bár. Tervezőjét nem ismerjük, mindenesetre a színek és anyagok sokfélesége, tetézve a neontobzódással, nem hasonlítható a többi terem vagy az előcsarnok elegáns modernségéhez. A bárhoz az épület Kelenhegyi úti oldalán átfordulva csatlakozott a legnagyobb vendéglátótér, a százötven fős étterem. Ennek eredeti belsőépítészetét, bútorait nem ismerjük.

A szálló további reprezentatív terei az előcsarnok galériaszintjéről nyíltak. A Duna felőli oldalon balra az ún. Teaszalon, jobbra a Duna étterem, aminek geometrikus falburkolata és fantasztikus „zsinóros” csillárjai még ma is helyükön vannak. Mögötte faburkolatú, kör alaprajzú kisterem, mennyezetén art deco stukkó. Majd a Kelenhegyi út felé egy újabb nagyétterem, világos színű kővel (talán ruskicai márvánnyal?) burkolt, hatalmas, sima törzsű oszlopokkal. Meglepő módon erről sem található korabeli fénykép.

Az előcsarnok galériaszintjéről, kör alaprajzú előtérből nyílt a Gobelin terem. Eredetileg az előtér fala kőris burkolatú volt, sajnos a világos fát azóta sötét színűre pácolták, de az elegáns arányok és a szép vonalú szervízajtók ma is megidézik a 60-as éveket. Ugyanakkor talán a Gobelin terem mutatja legjobban a szálló építéskori karakterét: itt megmaradtak az eredeti, hatalmas íves tölgyfa burkolatú ablakfülkék és egy kandalló. A hatvanas évekre ma már csak néhány áthúzott kanapé és az épületben egységes, szilfid radiátorburkolat emlékeztet. 

De persze nem hagyhatjuk ki a szobákhoz vezető folyosókat, előtereket sem! Itt is igényes belsőépítészeti munka jelent meg, egyedi iparművészeti tárgyak, egyedi bútorok, Szabó Éva különleges mintájú és színű textilhuzataival. A kerámiák feltételezhetően Gorka Géza alkotásai voltak, a fali jutatextilek többsége pedig Bán István munkája.

A hotelszobák berendezését fiatal tervezőkre bízták, így nagyon különbözőek lettek. Volt, amelyik inkább az ötvenes évek konzervatívabb, kissé nehézkes stílusát mutatta, más szobák légies kisbútoraiba Gaubek Júlia későbbi stílusát lehet belelátni. Nem fejeződött be a szobák alakítása 1961-ben sem, néhány a 70-es, 80-as évek ízlését mutatta még 2021-ben is, de természetesen a legtöbb szoba azóta megújult. Ma a berendezési tárgyak sehol nem kompatibilisek a 60-as évekbeli eredeti stílussal, mégis érdekes lenne a mostani felújításnál néhány szobát kuriózumként korábbi formájában megtartani…

Galéria

Vissza a főoldalra: Virtuális leletmentés