Budapest Szálló (Körszálló)

Budapest Szálló (Körszálló)

1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 47.

Építész: Szrogh György (KÖZTI)

Alapozás: Balázsy Béla (FTV Mélyépítési Osztály)

Csúszózsaluzat: Thoma József (MÉLYÉPTERV)

Konstruktőr: Szutor János (KÖZTI)

Statikus: Kollár Imre (KÖZTI)

Belsőépítész: Király József, (KÖZTI), borozó: Németh István (KÖZTI)

Társművészek: Bán István, Petrilla István, Sövegjártó Mária, Rusói István

Tervezés: 1964–65 k., építés: 1965-67

Védelem típusa: kerületi egyedi védelem, döntés száma: 29/2020. (VII.08.)

Dokumentálás: 2024. december, 2025. január

Fotók: F. Szalatnyay Judit, Fortepan, BFL, BTM Kiscelli Múzeum, Gál Csaba (34. kép); koncepció: Branczik Márta, munkatárs: Gál Csaba

Korabeli források:

Szrogh György: Apropos nyersbeton...Magyar Építőművészet 1967/1. 54-56. o.

Balázsy Béla: A Budapest Szálló alapozása. Mélyépítéstudományi Szemle 1967/8. 338-350. o.

Kollár Imre: Szrogh György: Hotel Budapest. Magyar Építőipar 1968/3. 144-153. o.

Thoma József - Paál József: A csúszózsaluzatos építéstechnológia a „Budapest Szálló”-nál. Magyar Építőipar 1968/3. 154-163. o.

Szrogh György: Budapest Szálló. Magyar Építőművészet 1968/4. 26-33. o.

Dezső János: „Hotel Budapest.” Műszaki Tervezés 1968/5. 7-12. o.

Az egykori Florida kioszk helyén 1965-ben kezdődött meg a Budapest Szálló építése. Különleges helyszín volt ez, nem csak az egykori kioszk (amire később már csak a közeli cukrászda neve emlékeztetett) romjai, de elhelyezkedése miatt is, hiszen itt váltotta fel a Szilágyi Erzsébet fasor zárt házsorát egy kertvárosiasabb, lazább beépítésű terület.

Szrogh György erre a pontra egy urbanisztikai hangsúlyként is funkcionáló torony-elemből és a lejtős terepet követő, annak lehetőségeit nagyszerűen kihasználó, teraszos beépítésből álló épületegyüttest tervezett. Utóbbi épületrész Trombitás út felőli oldalára csoportosította a gazdasági-üzemeltetési tereket, amik így a szintkülönbség miatt az utca felé szinte teljesen rejtve maradtak. A Szilágyi Erzsébet fasor felőli oldalon, a panoráma felé nyílt az eszpresszó és az étterm, kiszolgáló terasszal és a külön grillterasszal – ezeket a Fasor felől is meg lehetett közelíteni. A lépcsőző terepépítmények felett, nyaktaggal kiemelt, hangsúlyos henger alakú toronyépületben helyezte el a tervező magát a hotelfunkciót. Az épületet az előtte nyitott parkolón keresztül lehet megközelíteni (autóval vagy turistabusszal odahajtani) és a pár lépcsővel megemelt földszinti loggián át juthatunk a bejárathoz, illetve a recepcióhoz. Korábban itt, közvetlenül a szálloda bejárat mellett lehetett az étteremhez és eszpresszóhoz is felmenni, ami arra utal, eredetileg a koncepció külső vendégkörrel is számolt.

A különleges forma és a talaj (kiscelli agyag) nem könnyítette meg az építők dolgát, így Balázsy Béla mélyépítő mérnök speciális alapozást dolgozott ki a hatalmas toronyépület számára. Maga a hengeres toronytest Thoma József, Kossuth-díjas szerkezetépítő mérnök tervei alapján készült el, csúszózsalus építési technikával. A csúszózsalus építési mód ígéretesnek tűnt ekkor, de inkább csak silók, hűtőtornyok esetében volt gazdaságos, a födémekkel osztott, sokablakos lakóépületek esetében nem hozott megfelelő megtakarítást.

A szálló 1967 Szilveszterén fogadta az első vendégeket. Előcsarnokába lépve rögtön feltűnt a liftmagot körülölelő spirális lépcső, ami az első emeletei lobbikhoz, illetve az étteremhez, az egyik bárhoz és az eszpresszóhoz (később Berlin terem) vezetett. A belsőépítészeti kialakítást eredetileg Király József tervezte, de ma valószínűleg meglepődnénk a mindent elárasztó falburkolati lécezés (vö. „lambéria”) láttán, sőt ez akkor sem tetszett mindenkinek. Sokáig nem is bírta, mészkő lapburkolatra cserélték. A toronyépület alaprajzából következően a tortaszelet alaprajzú szobákat a liftmag körüli, gyűrű alakú, elég nyomasztó folyosóról lehetett megközelíteni, viszont a szoba teljes szélességében ablak nyílt a panoráma felé. Ezek az ablakok a homlokzaton szinte egybefüggő sávablakként jelentek meg, közeiket nyersszínű falécezés borította (már megint ez a lambéria, de itt jól nézett ki!) a parapetet pedig világoskék üveg kismozaikkal burkolták. Ez persze ma már nincs meg, nem azért, mert rossz ötlet lett volna a kismozaik burkolat, hiszen Szrogh egykorú salgótarjáni művelődési házán vagy az újbudai Bartók Béla út 48. szám alatti lakóházon még ma is ott van, hanem azért, mert a nagy sietség miatt nem volt megfelelő a kivitelezés. A homlokzatok kapcsán még érdemes megemlíteni a földszinti elemek nyersbeton burkolatát. Ez a brutalista stílushoz kapcsolódó felületi megoldás szinte minden építészt megérintett a korban (még Makovecz Imrét is!), de a fazsaluzat lenyomatát őrző beton szépségét nem mindenhol sikerült a megfelelő színvonalon megjeleníteni. Ezzel maga Szrogh is szembesülni kényszerült, amikor a hotel kivitelezése közben hazatért amerikai tanulmányútjáról.

Végül ne feledkezzünk meg a szálló egyik fő attrakciójáról, a legfelső emeleti Panoráma presszóról sem! A 19. emeleten körbefutó terasz valóban páratlan kilátást nyújtott, 1995-ben azonban ezt a szintet beépítették.

Annak ellenére, hogy legtöbben vendégként nem ismerhették a hotelt, mégis budapesti ikonná vált, ezért is helyezte 2020-ban védelem alá a kerület önkormányzata. Rengeteg filmben is szerepelt a szálló, A Hamis Izabella (Bácskai Lauró István, 1968) forgatása idején még el sem készült, rögtön a megnyitása után pedig itt játszódott Az alvilág professzora (Szemes Mihály, 1969), Az örökös (Palásthy György,1969) néhány jelenete, majd a későbbiekben a Lakatlan ember (Klöpfler Tibor, 1992) és a Megdönteni Hajnal Tímeát (Herczeg Attila, 2014) című filmben bukkant fel helyszínként.

Az utolsó szállóvendég 2024. január 5-én délben hagyta el a hotelt, az eszpresszó utolsó vendége pedig véletlenül pont én lehettem.

Galéria