A klasszikus akt

TESTKÉP - AKT A KORÁTRS MAGYAR FOTOGRÁFIÁBAN. A Budapest Photo Festival kiállítása a Kiscelli Múzeumban

- tematikus válogatás -

Hogyan jelenik meg a kortárs magyar fotográfusok művészetében
a hagyományos értelemben vett akt tematika? 

 

A szépség előny

A nőideál sokat változott az elmúlt században. Marilyn Monroe és Sophia Loren gömbölyű formáját a hetvenes évektől az egyre vékonyabb és sportosabb női test váltotta fel. A kilencvenes években Kate Moss alkatától már igen messze van a negyven évvel korábban szépnek és vonzónak gondolt női test képe. Az egyre hevesebb tempójú vizulális kultrúránkban, a média női önértékelésre gyakorolt hatása vitathatalan. Több kutatás bizonyítja, hogy egy átlag huszonéves elégedetlenebb a saját testével, mint a történelem folyamán bármikor. Nap, mint nap szembesülünk azzal, hogy a szépség előny. Minden aktuális trend és ideál egy bizonyos típust preferál, ezáltal kirekesztő. Ki tudunk-e bújni a bőrünkből és el lehet-e vonatkoztatni a saját testünktől való frusztrációinktól? Képeimmel erre keresem a választ. (Tombor Zoltán)

 

A test az arc kontextusa

Az akt és a portré számomra ugyanaz a műfaj. De ameddig az arc csak ritkán, kivételes esetben tükrözi a lelket, addig a test mimikai izmok hiányában nyíltabb, kiszolgáltatottabb, őszintébb. De felfoghatjuk úgy is, hogy a test az arc “kontextusa”. Az “ecce homo” nem egy ember feje, nem egy ember feje és ruhája (Armani? Hugo Boss? Kilós turkáló?) hanem a feje és a csupasz, szenvedő teste.

Engem zavar, sőt inkább taszít az aktábrázolásnál kötelezően elvárt “művészi” attitűd. A művészkedés szánalmas erőlködés a meztelenség indoklására, mintha a meztelenséget indokolni kellene. Pedig a mezítelenség természetes, sőt, a lehetőségek közül a legtermészetesebb – és a legkevésbé sem erkölcstelen. Az erkölcs elleni bűnöket az emberek túlnyomórészt felöltözve követik el. Ne legyenek már olyan büszkék magukra a “civilizált” emberek a vallás által beléjük vert, a ruhátlansággal kapcsolatos oktalan szégyenérzetük miatt. Fotográfiai szempontból ez egy borotvaélen táncolás, mert egyrészt nem tagadhatom a képalkotási szándékot (kompozíció, tónusok, bla-bla), másrészt viszont az esztétizálás esetleg fellelhető bármilyen nyoma a szándékaim ellenére elkövetett súlyos hiba. Az a célom, hogy a képek kizárólag a modelljeim iránt érzett érdeklődésemet tükrözzék. (Tímár Péter)

 

Láthatatlan

Emberi kapcsolatokban a súrlódások során gyakran sérülünk lelkileg. Ahogy egy verekedés vagy összekapás után a testünkön is maradnak zúzódások, ugyanúgy igaz ez lelkünkre, szellemi lényünkre is... Az érdekelt, hogyan lehetne a lelki sérüléseket képekben ábrázolni, vizualizálni egy belső, megfoghatatlan állapotot. A sorozatot női szemszögből éleztem ki, hogyan szenvedünk el sérüléseket emberi játszmáink során, illetve a test, lélek, szellem nyomorultsága mennyire tud egymásból fakadó és összefüggő lenni. Ennek kifejezésére első sorban véraláfutásokból és hegek- ből indultam ki, melyek allegóriái lehetnek a lelki sebesüléseknek. A zúzódásokról készült felvételekhez, fotónapló szerű válogatásomból társítom a képeket a törzsanyaghoz, illetve a kultúrális és művészettörténeti utalásokon keresztül terjesztem ki térben és időben a gondolatmenetet. A végeredmény így egy atmoszferikus, asszociációs halmaz, mely különböző síkokon értelmezi a problémát, így a személyességen túl, egy álltalánosabb mondanivaló fogalmazódik meg. Fontos eleme a sorozatnak, hogy nem leplezi le a fájdalom okozást, az megmarad egyfajta vizuális lebegtetés szintjén, ezzel élezve ki a lélek síkjára a jelentés tartalmat. (Hodosy Enikő)

 

 
 
 

Vissza a főoldalra: TESTKÉP - Akt a kortárs magyar fotográfiában