2023 - Nyugati tér - Kapu a városra | Kiscelli Múzeum

2023 - Nyugati tér - Kapu a városra

Kategória: 

Kurátor: Maczó Balázs, etnográfus-történész

Helyszín: Oratórium

 

A Nyugati tér Budapestnek talán a legkevésbé látványos tere. Valójában egy nagy útkereszteződés, amit az elmúlt évtizedek során próbáltak ugyan teresíteni, de a rajta áthaladó óriási forgalom miatt ezt nem igazán tudjuk élvezni. Mindig is a főváros legnagyobb forgalmat lebonyolító terének számított, és emiatt megkerülhetetlen a közlekedéstörténeti szerepe is. Persze – mondhatnánk egyből – hisz itt van a Nyugati pályaudvar, ami eleve óriási utasforgalmat generál a téren, mindamellett, hogy erős ráhatással volt (és van) arra is, hogy a környék Budapest egyik legnagyobb kereskedelmi központja is egyben.

Ugyanakkor a tér fejlődéstörténetében sok olyan egyéb tényező is szerepet játszott, amire (őszinte vallomás) a kiállítás rendezője sem gondolt eddig. A Nyugati tér valójában nem csupán egy egyszerű útkereszteződés, amelyet ilyen-olyan városrendezői tervek közterületté kovácsoltak. Ebben a térben benne van Pest elmúlt háromszáz éve, és ami még érdekesebbé teszi, hogy fejlődését csak úgy értjük meg jól, ha kitágítjuk a ma ismert tér határait, és együtt vizsgáljuk Terézváros, Lipótváros és Újlipótváros, sőt Angyalföld fejlődéstörténetét. Ez a tér ugyanis két világ határán alakult ki, és ez nagyban meghatározta karakterét. A spontán módon fejlődött Terézváros, a tervezett beépítésű Lipótváros és a még inkább mesterségesen létrehozott Újlipótváros metszésében alakult ki, és nagyon hosszú ideig elválasztotta a tágabb értelemben vett belvárost a külvárostól. Nem csak fizikai, építészeti értelemben, de elmondható ez ideológiai, esztétikai vagy a közízlés tekintetében is. Ami a téren innen történt, az jellemzően konzervatív volt, a téren túli folyamatokat inkább a prosperálás jellemezte. A Nyugati tér így vált akarva-akaratlanul is kapuvá, amit ha felnyitunk, nagyon sok érdekes információ borul majd ránk.

Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának új időszaki kiállításán eddig soha nem látott fényképek és dokumentumok kerülnek bemutatásra.

 

Kapcsolódó programok, tárlatvezetések: Mi zajlik épp?