Dob utcai transzformátor állomás

Dob utcai transzformátorállomás

1072 Budapest, Dob utca 10.

Építész: Léstyán Ernő (ERŐTERV)

Statikus: Herczegfy Dezső (ERŐTERV)

Technológia: Babonits József

Tervezés: 1963–64, építés: 1965–68

Dokumentálás: 2020. február (kb. 240 fénykép)

Fotók: F. Szalatnyay Judit, koncepció: Branczik Márta, munkatárs: Gál Csaba

Képaláírási konzulens: Pánczél Csaba, ELMŰ

Az épület dokumentálása a 17. Nemzetközi Építészeti Biennále Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című magyar kiállítási projekttel együttműködve készült.

Az épület korabeli ismertetése:

L. E. (Léstyán Ernő): Erzsébetvárosi transzformátorállomás, Budapest VII., Dob utca. Magyar Építőművészet, 1970/3. pp. 29–30.

Arnóth Lajos: Megjegyzések a transzformátorállomás kapcsán. Magyar Építőművészet, 1970/3. pp. 31–32.

Budapest megnövekedett elektromosenergia-igénye a 20. század folyamán mindig újabb és újabb transzformátorállomások építését tette szükségessé. Műszaki okokból ezeket a létesítményeket a város szövetében kellett elhelyezni, és ez természetesen felvetette a város építészeti karakteréhez való viszonyulás kérdését is. Milyen lehet egy ipari épület a város közepén, lakóházak között? A hatvanas évek klasszikus modernizmusban gyökerező szemlélete szerint az épület formai megoldása nem állhat ellentétben funkciójával. „Az épülettől megkívánt őszinteség és a technikai követelmények egyaránt ellentmondanak annak az álcázó tevékenységnek, amelyre különösen az óbudai alállomás tipikus példa”– fogalmazott a kortárs elemző, utalva Györgyi Dénes Szentendrei úton álló, harmincas években épült transzformátorházára. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy Györgyi a húszas évek végén a Markó utcába saját korának megfelelő, art deco stílusú trafóházat tervezett. Hasonlóan gondolkodott Léstyán is, aki a modern építészet elvei szerint egyszerű, geometrikus tömegekből építette fel a kompozíciót, a homlokzatfelületeket csak minimális, de annál gondosabban elhelyezett nyílásokkal tagolva.

Az általa tervezett új transzformátorállomások közül először a ferencvárosi épült fel a Csarnok téren (1965), majd még ugyanabban az évben megkezdték az erzsébetvárosi állomás építését. A környezet és a telekadottságok miatt az épület keretszerkezeteit, födémeit, válaszfalait előregyártott vasbeton elemekből állították össze, a kitöltő téglafalazat és a keresztmetszeti téglaburkolat a helyszínen készült. Az épület fő tömege egyetlen, keskeny oldalára állított téglatest, Dob utcai homlokzatát eredetileg egybefüggő, profilüveg-elemekből álló sáv és a függőlegesen egymás fölé helyezett szellőzők sora tagolta. A Rumbach utcából látható, telek felőli homlokzaton a vezénylőszintet négyzet alakú ablakok jelzik (ma már egy téglalappá bővített ablak is van), felettük átalakított, kétszintes nyílássor húzódik, a hozzá kapcsolódó négy műszaki-erkéllyel. A szintenkénti csarnokok csak egyik oldalról kapnak megvilágítást – az 1-2. szint a Dob utcai, a 3-4. szint a Rumbach utcai homlokzat ablaksávjától –, így az egyik szintet magasról, a felette levőt pedig alulról éri a fény. Ez a megoldás arra utalhat, hogy a homlokzattagolás nem pusztán a funkcionalitás, hanem sokkal inkább esztétikai döntés következménye – Léstyán így kerülte el az ipari épületekre jellemző monoton ablakkiosztást.

Az ingatlan Rumbach utcai oldalán nyílik a bejárat, az udvaron, az épületen kívül kaptak helyet a 132kV-os transzformátorok. Az épület bejáratának helyét a fekete, polar kvarcit (?) burkolatú kerítésfalon konzolosan kinyúló előtető jelzi. Mivel az állomás távvezérelt, az épületben irodák, szociális helyiségek alig találhatóak, volt viszont két szolgálati lakás a 3. emeleten. Ezek kilátását bárki megirigyelhette volna!

Galéria

Vissza a főoldalra: Virtuális leletmentés