2017 – Szüts Miklós | Kiscelli Múzeum

2017 – Szüts Miklós

Kategória: 

Szüts Miklós akvarelljei a Templomtérben

 

2017. február 10. – március 10.

 

 

A festő az utóbbi években akvarelleket fest, nagyon kicsiket, nagyon nagyokat. Kiállításunkon az utóbbiakból válogattunk. Újra színre vittük a Szentivánéji erdő című, 2009-ben a Nemzeti Színház előcsarnokában felállított térinstallációjának néhány elemét, s bemutattuk legújabb, egyenesen a kiscelli Templomtérbe szánt műveit. Az akvarell a kézmozdulat haladéktalan lenyomata, az irányítás és az elengedés fnom hangolásának technikája. Azok a nagy mesterei, akik, mint Szüts, élvezik a rögtönzést, a rizikót, és ez esetben a lépték által is megemelt téteket. Képein a romantikus tájképzsáner tisztán kivehető mintázataiban, tudatos allúzióiban nem a sóvárgott teljesség, hanem élesen átmetszett távlatok, sötét horizontok, homályos gyötrelmek sejlenek, az a tapasztalat, amelyet Kleist „a halál megpillantásának” nevezett.


Kurátor: B. Nagy Anikó