A hónap műtárgya

2020. május

Ismeretlen művész: Szent Flórián,  XVIII. század

fülkeszobor a pesti városfalról

faragott, festett homokkő; magasság: 49 cm

/Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence/

 

Május 4-én ünnepeljük Flórián napját. Kultusza a XVIII. században volt a legelevenebb Magyarországon, szinte minden templomban megtalálható volt ábrázolása. Itt látható szobra azonban nem a fellendülő egyházi művészet, hanem a formálódó kora újkori pesti polgárság ízlésének szép emléke.

A XVIII. században, a török kiűzése után Pest városában, mint általában Magyarországon, újra meg kellett teremteni a mindennapi élet szinte összes föltételét. A településszerkezet, az úthálózat lényegében változatlan maradt a középkor óta, az épületek többsége azonban – amelyek állapota a Török Birodalom pénzügyi nehézségei miatt egyébként is erősen leromlott – tönkrement az 1684-es ostrom során, a lakosság többsége elmenekült vagy életét vesztette a győzelmet követő vérengzésben. Gyökeresen új korszak kezdődött. A korábbi városlakók után nagy többségben német nyelvterületről érkező telepesek – köztük az ostromló Szent Liga egyes tisztjei – kezdték benépesíteni a várost, magukkal hozva szülőhelyük szokásait, azoknak megfelelően alakítva a város arculatát. Ezekben az évtizedekben rakták le a mai Pest alapjait.

Az 1780-as évekre nyilvánvalóvá vált, hogy Pest túl fog nőni a középkori városfal által behatárolt térségen. Az egykor vizesárokkal, földből épült védművekkel, bástyákkal megerősített falrendszer, amely a XV. században nyerte el végleges formáját, korában is inkább reprezentatív funkciót töltött be, mert a sík vidékre épült, természetes terepképződményeket nélkülöző várost csak kisebb létszámú támadó hadsereg ellen lehetett megvédeni. Az immár hasznavehetetlen katonai objektum az újabb építkezések útjában állt, ráadásul akadályozta a megnövekedett jármű- és főleg élőállat-forgalmat. Kapuit, majd szakaszait is sorra bontani kezdték, mára csak néhány udvar és az úthálózat őrizte meg nyomait a Kiskörút (Vámház, Múzeum és Károly körút) mentén.

E bontások alkalmával került elő a városfal Magyar utcai szakaszából ez a homokkő szobor. Szent Flóriánt, a III. században vértanúhalált halt keresztény szentet, egykori római századost ábrázolja, akinek tisztelete – Ausztria egyik védőszentjeként – ugyancsak német közvetítéssel terjedt el hazánkban a XVII. századtól.

A későbbi szent a jelenlegi Alsó-Ausztria területén, a római Noricum tartományban, Aelium Ceticumban, mai nevén Sankt Pöltenben született 240 vagy 250 tájékán, magas rangú katonatiszti családba. Felnőve ő is csatlakozott a II. itáliai légióhoz. Katonáskodásának idején a keresztények viszonylagos nyugalomnak örvendhettek a Római Birodalomban, mert a keresztény papokat halálbüntetéssel sújtó Valerianus halála óta egymást gyorsan váltó császárok nemigen értek rá a keresztényekkel foglalkozni. Flórián befogadta a keresztény hitet, és mivel a római katonai szolgálattal összeférhetetlennek tartották akkor ezt a vallást, leszerelt a hadseregtől, s veteránként élt Mantemben, a mai Krems mellett. Diocletianus császár azonban trónra lépése után, 303-ban minden korábbinál szigorúbb rendeleteket adott ki a keresztények ellen. A később írt legendák elmondják: Flóriánnak tudomására jutott, hogy volt légiója központi városában, Laureacumban, a mai Ennsben fogságba ejtettek negyven keresztényt, és segítségükre indult. Mikor a városba érve nyíltan megvallotta kereszténységét a hatóságoknak, letartóztatták, és a helytartó, Aquilinus elnökletével hadbírósági eljárás során halálra ítélték. Malomkővel a nyakában az Enns folyóba taszították a város hídjáról, a hagyomány szerint 304. május 4-én.

Életútja és mártíriuma alkalmassá tették, hogy az egyház az ő kultuszával váltsa fel a májusi pogány tavaszünnepeket. A Florianus név virágzót jelent, a latin Flora után, ahogyan halála színhelyére, Laureacumra is mint jelképre kezdtek tekinteni, nevének jelentése ugyanis babérkoszorúval ékesített. Flora istennő egyhetes ünnepségsorozata éppen Flórián napján ért véget egykor, a babér pedig Apollónak, a május olümposzi védnökistenének volt szent növénye a görög-római világban. Még mártírhalálának módja, a vízbe fullasztás is egy római ünnepre, az Argeire rímel: májusban nádból és szalmából font bábukat dobtak a Tiberis vizébe, jelképes emberáldozatként. Az argei-bábok a nálunk is ismert kiszehajtás előzményei lehettek. A legendabeli keresztény foglyok száma megfelelt a korábbi negyven napos tavaszünnep-ciklusnak illetve később a bibliai negyven napos böjtnek. A halálos ítéletet kimondó Aquilinus neve: sas szintén beszélő név, a római légiók felségjelvényére utal.

Flórián vértanúságának napja Európa-szerte évszak-fordulónapnak számított évezredek óta, amit többnyire tűzgyújtással, tűzszenteléssel ünnepeltek. Nem csoda hát, hogy az árvizek és tűzvészek ellen fohászkodtak hozzá később, szentté avatása után, mert legendája szerint imádságával eloltotta egy égő ház lángjait. Ezért a tűzzel kapcsolatos foglalkozások: a kéményseprők, a pékek, a serfőzők, a kovácsok, a fazekasok, de mindenekelőtt a tűzoltók patrónusa lett.

A szentet a barokk korban elterjedt ábrázolás szerint római katonatiszti egyenruhában, köpenyben, sisakban, az alakkal azonos magasságú zászlóval láthatjuk, amint – jelképesen – egy csöbör vizet önt egy emeletes, boltíves ablakokkal és nagykapuval ellátott épület tetejéről magasan fölcsapó lángnyelvekre. A megformálás a látszólag gyermekes fej-törzs-aránnyal, az arc archaikusmosolyával ókorias,naiv  érzetet kelt, ugyanakkor a köpeny és a zászló mint mozgalmas háttérdrapéria alkalmazása illetve a testarányok alulnézetre való komponálása itáliai barokk műveltségre vall. A város újjáépítésének évtizedeiben még nemigen alkalmazhattak tanult mestert, viszont az amatőr faragó mozdulataiban visszatükröződnek a megelőző korok és a környező német-itáliai kultúrkör mintái. Az egyetlen tömbből kifaragott formák bumfordisága ellenére különleges harmóniát, szinte földöntúli derűt sugároz az alkotás. A hátoldal megmunkálatlan, a kompozíció boltívet rajzol ki, műtárgyunk valószínűleg a városfal egy fülkeszobraként szolgált. A gyakori tűzesetek hatására önkéntes tűzoltó szervezetek jöttek létre, s ezzel párhuzamosan a gazdagabb polgárok lehetőleg a tűzoltók védőszentjének szobrocskáját helyezték a házuk homlokzatán kialakított fülkébe, a természeti csapások elhárításáért vagy fogadalmi ajándékként. Elképzelhető, hogy szobrunk korábban magánházat díszített – ilyen, tipikus városi házat formáz a szent mellett égő épület – s csak utólag került a városfalba, ráadásul a XVIII. század közepétől egyre gyakoribbá vált, hogy a városszéli lakóépületek egybeforrtak a régi városfallal, s a szoborfülke egyben a ház tartozéka is volt. A leltárkönyv szerint a szoborhoz eredetileg balusztrádrészlet is tartozott, amely azonban az 1970-es években már nem volt megtalálható. A durva, szemcsés felszínen festés nyomai láthatók.

A szobrot Gohl Ödön, a nagy muzeológus és numizmatikus ajándékozta a székesfőváros múzeumának 1901-ben.

Előző hónapok: A hónap műtárgya