Határtalan design 2022

Határtalan design

2022. október 2. - november 6.

Kurátorok: Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textiltervezeő és Radnóti Tamás belsőépítész

A kezdeményezés a műfajok és a tematikák közötti átjárhatóságot állítja fókuszba, elnevezése a nemzetköziségére, a régiós párbeszédre, az európai összetartozásra és  az  egyes művészeti ágak egymásra hatására reflektál.

A szervezők kifejezett szándéka, hogy bemutassák a dizájn tágan vett értelmezési lehetőségeit: a fogalmat kiszélesítve a kreatív szemléletet, az innovációt helyezik a középpontba. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a bemutatott alkotások, projektek, tárgyak a legkülönfélébb területeket – a dizájnt, a képzőművészetet, a vizuális művészeteket és az előadóművészetet – kapcsolják össze. 2022-ben  összesen 24 ország 214 alkotójának  munkái szerepelnek a kiállításon. A sorozatban gyártott darabok mellett kis szériában készülő bútorok és kiegészítők, prototípusok, sőt kísérleti darabok is helyet kaptak, mi több, a dizájn  és a képzőművészet határán  létrejött egyedi munkákkal, tárgy- és anyagkísérletekkel és képzőművészeti alkotásokkal is találkozhat a látogató. A meghívottak közül sokan olyan aktuális társadalmi és ökológiai kérdésekkel foglalkoznak, mint a fenntarthatóság  vagy a szociális felelősség. A válogatásban különböző generációk munkái szerepelnek, a huszonéves egyetemi hallgatóktól a pályakezdőkön át a meghatározó, nemzetközileg is elismert, középgenerációs dizájnerekig és a kilencvenes éveikben járó érett művészekig. A kiállítás középpontjában a régiós tervezők bemutatásán túl a finn formatervezés áll. A válogatás átfogó képet nyújt a finn dizájn nemzetközi szinten is meghatározó szerepéről, az egyedi szemléletű finn dizájnoktatásról, ezen belül a fenntarthatóság fontosságáról, valamint a finn kultúrára jellemző nyitottságról, befogadókészségről és kreativitásról. A válogatásban a dizájn  különféle  terü-letein jelen lévő és különböző generációkhoz tartozó alkotók mellett  progresszív, a globális piacon is sikeres  finn márkák is helyet kapnak, a főszerepben Alvar Aalto és az Aalto Egyetem Dizájn Tanszéke és Építész Tanszéke hallgatóinak munkáival.

A Határtalan design minden évben reflektál a fontos szakmai eseményekre, így idén Az Üveg Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan egy reprezentatív válogatás látható. Az emeleti, állandó kiállítóterekben Lukáš Jabůrek cseh üvegművész önálló kiállítása és a Kiscelli Múzeum gyűjteményében található üvegtárgyakból álló szelekció kapott helyet.

A Budapest Design Week idei mottójához – “Találkozások terei – építészet és design” – csatlakozva többek között az  építészet  és  a  dizájn  határterületén  alkotó  holland építész professzor Kas Oosterhuis munkái láthatók.

A kortárs ékszertervezőket bemutató sorozat keretében széles körű nemzetközi és magyar válogatást mutatunk be, idén a milánói Istituto Europeo di Design Ékszer Tanszéke művész-tanárainak és hallgatóinak ékszereit, a Legnica Jewellery Festival SILVER díjnyerteseinek munkáit, a KHiO – Oslo National Academy of the Arts, a plzeňi LSFDA, a MOME, a VŠVU/AFAD Studio S+M+L_XL – METAL  AND  JEWEL  válogatását  láthatja a  közönség.

Külön egységet alkotnak a művészeti egyetemek hallgatóinak munkái, melynek keretében az ASP Academy of Fine Arts Władysław Strzemiński, az EKA Estonian Academy of Arts – Product Design Department, az LSFDA Ladislav Sutnar Faculty of Design and Art of the University of WestBohemia, a MOME Moholy­ Nagy Művészeti Egyetem Design Tanszékének és Építész Tanszékének, a VŠVU/AFAD Academy of Fine Arts and Design Bratislava, a TUZVO  Technical  University in  Zvolen  és  az  UAD University of Art and Design of Cluj-Napoca hallgatóinak munkáit mutatjuk be.

A szervezők nem titkolt szándéka a dizájn szélesebb kontextusba helyezése, a különböző művészeti ágak alkotóinak összekapcsolása. Immár második éve vesznek részt a kiállításon képzőművészek. A Hermina Alkotócsoport művészeinek munkáival a Toronyszobában találkozhatnak.

Szervesen kapcsolódik a kiállításhoz a 2014-ben Szigeti Szilvia textilművész kezdeményezte, TEXHIBITION című projekt, amely a gyártók és a tervezők egymásra találását, együttműködését hivatott elősegíteni. Az idei fejlesztések közül 19 dizájner munkái kaptak helyet, amelyek  kivitelezésében az Aste Bútorszövet és lakástextil, Meritum Kft., a Lénárd Kft. és a litván MUZE textilnyomó cég vett részt.

A kiállítás alapító kurátorai: Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textiltervező. Mindketten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztek, a stuttgarti Akademie Schloss Solitude ösztöndíjasai voltak. Szigeti Szilvia 2012 és 2020 között a stuttgarti Akademie Schloss Solitude kuratóriumának tagja volt. Tervezői munkájuk során több hazai és nemzetközi kiállításon vettek részt, emellett tevékenységüket jó néhány szakmai elismeréssel jutalmazták. Többek között elnyerték a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíjat, a Magyar Formatervezési Díjat, a Design Management Díjat és a Ferenczy Noémi-díjat. 1994-ben közösen alapították az Unikát Összművészeti Stúdió Bt.-t és az Eventuell Galériát, s a kreatív műhelyben szervezett kiállításokon közel 200 magyar és nemzetközi esemény szervezése fűződik a nevükhöz (többek között a 90-es évek Textivál textil- és divatszínházai a Szabad Tér Színházban és a Műcsarnokban, a BútoroSOKK avantgárd bútortervezőket bemutató tárlat az  Iparművészeti  Múzeumban). 2004 óta szervezték közösen a magyar dizájnerekre fókuszáló madeinhungaryt, 2012 óta pedig a nemzetközi alkotókra koncentráló MeeD (Meeting of European and Central European Designers), illetve 2014 óta a Határtalan design / Design without borders kiállításokat és összművészeti rendezvénysorozatot. Az eltelt évek során majd 4000 művésszel dolgoztak együtt.

A kiállításhoz tartalmas programok, tárlatvezetések, koncertek, filmvetítések kapcsolódnak.