Gyűjtemény

A Fővárosi Múzeum bútorgyűjteményének létrehozását Bárczy István főpolgármester maga kezdeményezte 1907-ben, egy általa a Réthy Zsigmond-féle régiségkereskedésben kiszemelt Vogel-zongora megvásárlásával. A gyűjtemény az első világháború előtt első sorban az ipartestületek által odaajándékozott céhládákkal gyarapodott. Ebben az időben kezdte gyűjteni a múzeum a 18. század közepétől a 19. század végéig tartó időszakban készített pest-budai álló-, kandalló-, zseb- és utazóórákat, amelyekből ma az ország legjelentősebb gyűjteményét tudhatja magáénak. A bútorok és kályhák módszeres gyűjtésére a két világháború között különös figyelmet fordított a múzeum. Az ekkor lebontott Tabán házaiból értékes 18. századi kályhák kerültek a gyűjteménybe. A Fővárosi Múzeum bútorgyűjtése elsősorban a biedermeier kor emlékeire irányult: számos hiteles pesti asztalosmunka került ekkor a múzeumba, amelyek közül sajnos nem egy a második világháború pusztításának esett áldozatul. A múzeum az 1960-as évek végétől kezdve gyűjti az akár a készítő személye, akár a használat helye szerint a fővároshoz köthető hiteles bútoremlékeket. A Kiscelli Múzeum bútor- és kályhaállományának több mint fele a Schmidt Miksa lakberendezőcég hagyatékából származik. Kiváló minőségű rokokó és neorokokó cserépkályhák mellett különféle történeti stílusok kiváló minőségű kópiáiból és a 20. század elejéről származó szecessziós bútorokból tevődik össze a bútorgyűjtemény ezen része. A Budapesten készített hangszerek gyűjtése az 1960-as évek óta vált rendszeressé a Kiscelli Múzeumban. Kiemelkedő darabokat őriz a gyűjtemény a Stowasser fúvoshangszer-gyártól, Schunda Vencel Jakab cimbalomkészítőtől, Johann Pachl zongorakészítőtől, valamint a Thék Endre bútor- és zongoragyártól.

A gyűjtemény egy közel 3800 tárgyból álló anyagcsoportot takar. Az Életmódgyűjteménybe került többek között az értékes pipagyűjtemény, a kegytárgyak és szentképek, az apácamunkák, az első és második világháborús katonai emléktárgyak, a patika edények és kellékek, valamint egyéb, Budapest történetéhez szorosan kapcsolódó emléktárgyak. Utóbbiak közül kiemelkedő az a díszoklevéltartó tok, melyet Bachruch Károly ékszerész és ezüstműves műhelyében készíttetett a főváros I. Ferenc József uralkodásának 50. évfordulójára. Az 1970-es évektől új gyűjtési szempont, a városi életmód reprezentálása került előtérbe. A városi háztartások mindennapjainak a bemutatását szolgálják a különféle konyhai eszközök, edények és háztartási kellékek. Az elmúlt évszázad csomagoláskultúrájába pillanthatunk be a budapesti kereskedőcégek és gyógyszertárak dobozain, csomagolóanyagain keresztül. Külön gyűjteményrészt alkotnak a higiéniával, tisztálkodással kapcsolatos tárgyaink, mint például a fürdőkádak, szappanok, borotvák, borotvaszappanok, pengék és élezők, pipere eszközök, tükrök, WC-ék, bidék, úti piperebőröndök, valamint a Jungfer Gyula által 1880 körül készített kovácsoltvas mosdóállvány.

A táncrendek, a táncvigalmakon megjelenő hölgyek fontos báli kellékei, is ebben a gyűjteményben kaptak helyet. A gavallérok jó előre aláírásukkal foglalták le választottjuk egy-egy táncát: a négyest, a keringőt vagy a csárdást. Az évadnyitó bált évtizedeken át a jogászok szervezték. Rangos eseménynek számítottak a katonai tiszti kaszinók, a különféle szakmai körök, szervezetek, ipartestületek táncvigalmai. Külsejükben magukon hordozzák az igényes kivitel és megmunkálás magától értetődő szükségességét. A táncrendek a 19. század végétől már külső formájukban is kifejezték a rendező fél mibenlétét. A hajósok kis csónakkal, a korcsolyázók a téli sportok eszközeivel díszítették a táncrendet. Étvágygerjesztően szellemesek a cukrászbálok évről évre változó táncrendjei, amelyekhez báli ajándékként hol parányi habüst és habverő, hol apró sodrófa kapcsolódik.

Építészeti Gyűjtemény

A Kiscelli Múzeum egyik legjelentősebb tárgyegyüttese mintegy 35 000, elsősorban budapesti vonatkozású tervet őriz, de ezen felül fényképek, makettek, albumok, épületdíszítő kő- és fémelemek, utcatáblák, háztáblák is tartoznak műtárgyai közé. A gyűjtemény nem csak a tárgytípusok, hanem az egyes tárgyak eredete szempontjából is sokszínű. Már alapításának első éveiben is sok építészeti vonatkozású terv, látkép került ajándékozás vagy vétel útján a múzeum birtokába, de az önálló építészeti gyűjtemény tulajdonképpen az 1960-as években alakult ki, önálló leltári nyilvántartása 1965-től van a gyűjteménynek. 

Legkorábbi épületterveink a 18. század végéről származnak, a legújabbak az 1996-os Budapesti Expóra készültek. A főváros 19. századi építészettörténete szempontjából igen fontosak a klasszicizmus mestereinek (Pollack Mihály, Hofrichter József, Hild József, Kasselik Ferenc és a Zitterbart család) munkái , illetve több pesti középület (a pesti Német Szinház és Vigadó, a Polgári Lövölde, a Lipótvárosi Templom) tervlapjai. A múlt század második feléből a korszak kiváló építészeinek (Feszl Frigyes, Steindl Imre, Schulek Frigyes, Hauszmann Alajos, Ybl Miklós) tervrajzai gazdagítják a gyűjteményt. Kiemelkedő jelentőségű az Operaház, a budavári Mátyás templom és a Halászbástya valamint a budai Királyi Palota több ezer terve: az építéstörténeti kutatásokhoz nélkülözhetetlen szakanyag. 

Fontos helyet foglalnak el a gyűjteményben az építész-hagyatékok: a már említett, több ezer darabot magába foglaló Schulek tervanyagon kívül, Schickedanz Albert, Kismarthy-Lechner Jenő, Maróti Géza, Foerk Ernő, Lessner Manó, Árkay Aladár és Bertalan, Györgyi Dénes, Gerlóczy Gedeon és mások hagyatéka. Az 1945 utáni tervekből számszerűen nem jelentős ugyan a gyűjtemény anyaga, de a korszakból kevés igényes tervrajz került közgyűjteményekbe, így ezek jelentősége nagy. Ilyen például az Óbudai Kísérleti Lakótelep homlokzatrajzainak reprezentatív célra készült akvarell sorozata, ami korábban egy kiállítás alapját is adta.

A múzeum egyik legismertebb, számszerűen legnagyobb, mintegy 200 ezer műtárgyat őrző gyűjteménye a Fényképgyűjtemény. A gyűjtemény profilját meghatározó, topografikus elv alapján rendezett város- és utcaképek az 1860-as évektől kezdve dokumentálják Budapest fejlődését, városképének változásait. A képek az egyes korszakok legnevesebb fővárosi fényképészeinek (Klösz György, Erdélyi Mór, Weinwurm Antal, Müllner János, Balogh Rudolf, Seidner Zoltán, Szőllősy Kálmán, Szendrő István) alkotásai. A képek rendkívül változatos témájúak, éppúgy bemutatják a 19. század végén a régi belváros átalakítását, mint a 20. század első évtizedeinek városépítési programjait, és képet adnak olyan eltűnt városrészekről, mint a Tabán vagy a régi Óbuda. Klösz György fotográfiái közül ki kell emelni azt a mintegy 1200 darab üvegnegatívból álló együttest, amelyet a Klösz-család nyomdájának utóda, az Offset nyomda adott át a múzeumnak. Több tízezer fényképnegatívot tartalmaz az egykori Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BUVÁTI) fényképarchívumának anyaga. Az utcaképek és építészeti fotók többek között az 1956 utáni újjáépítés és az ezt követő városrendezés előtti Budapest utcáit, tereit ábrázolják. A városképek mellett már 1900-as évek elejétől megindult a fővárosi vonatkozású eseményekről készült fényképek gyűjtése is.

A gyűjtemény kialakítása az 1980-as években indult meg és a szisztematikus gyűjtés eredményeként már országosan elismert helye van a történeti kisgyűjtemények sorában. Gyűjtési koncepcióját tekintve a játéktörténeti szempontok figyelembe vételével elsősorban az életmódtörténeti anyagot egészíti ki a gyermek nézőpontjából. A tárgyegyüttesen belül kiemelt értéket képvisel a porcelánfejű babagyűjtemény Anna Margit hagyatékából, valamint a különböző budapesti családok tulajdonából származó fiú és leány játékok is. A különböző korszakból származó játékok magukon viselik az adott történeti és társadalmi környezet stílusjegyeit, s ezért különleges kultúrtörténeti értékkel bírnak. A gyűjteményben babák és mackók, állat figurák, bababútorok és edények, építő-, oktató- és ügyességi játékok, járművek, sportszerek, kirakós és társas játékok, lemezjátékok és vasutak, valamint mese- és ifjúsági könyvek is találhatók. A gyűjtemény egyik legöregebb darabja egy az 1880-as évekből származó Laterna Magica. 

A gyűjtemény a fővárosi üveg- és kerámiaművészet sajátos keresztmetszete. A tárgyak sora az 1785-ben létesült első budai kerámiagyár termékeitől kezdődően - jellemző alkotásokon át - az 1970-es évekig terjed. A Kuny Domokos gyárából kikerült majolika és "finom kőedények", "márványfajanszok" hű tükrei a kor - 18-19. század fordulója - hazai technikai és művészi színvonalának. A lassan induló magyar üvegipar ellenében sikeresebbek az osztrák és cseh kezdeményezések. Csak az 1820-as években cseh területről Pest-Budára érkezett Piesche József tehetsége tudja ellensúlyozni a külhoni technikai fölényt. Alkotásainak néhány érdekes darabját őrizzük. A színes, zománcfestésű városképes üvegpoharak is ekkortájt váltak divatossá. A bécsi gyártmányokat pest-budai városképekkel díszítik. A képek metszetek alapján készültek, s így e tárgyak egyben értékes kortüneti források. Hasonló jellegűek a 19. század első felében készült bécsi, ún. Alt-Wien porcelán csészék is, melyeket pest-budai városképekkel díszítettek. A 19. század második felében, Budapest nagyléptékű fejlődésével párhuzamosan, a tárgykultúra is gazdagodik, s alapot teremt az üveg- és kerámiaipar tömegtermeléssé válásához. Gyűjteményünkben több, különleges szépségű díszkerámia is található, melyek Fischer Ignác, majd – 1890-1910 között – Fischer Emil gyárában készültek. A pécsi Zsolnay-gyár virágkorát néhány szép díszkerámia őrzi.

A gyűjtemény másik gerincét a 18-19. századi pesti, budai és óbudai céhekben dolgozó mesterek ezüstmunkái képezik. A gyűjtemény első darabja egy ismeretlen bécsi ötvös által készített cukortartó a 19. század elejéről, Toldy László főlevéltárnok ajándékaként került 1896-ban a főváros múzeumába. 1909-ben kezdődött meg a gyűjtemény tudatos gyarapítása. Ebben az évben 18 tárgyat vásároltak, s ezek közül már 16 pesti és budai ötvös alkotása volt. A szakszerű gyarapítás eredményeként, többek között Szentpéteri József, Pasperger János, Müller György, Laky Károly, Czigler Pál Ferenc, Goszmann György, Giergl Alajos míves használati tárgyai és ékszerei találhatók ebben az együttesben.

A műszaki gyűjtemény több gyűjteményi részre bontható. Jelentősebb gyűjteményi egységek a fegyver-, a Ganz, valamint az ipari gyűjtemény. A kisebb tárgyegységek közé tartoznak a mezőgazdasági, híradástechnikai, film és fotóeszközök, az orvosi műszerek, a különböző mérőeszközök, kéziszerszámok. A gyűjtemény számos érdekes tárgyat őriz. Ilyen például a Zipernovszky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó szabadalma alapján 1885-ben készült transzformátor. A nyomdatörténet értékes darabja az a Columbia típusú nyomdagép, amellyel az 1848-as forradalom során a Landerer és Heckenast nyomdában a Nemzeti dalt és a 12 pontot nyomtatták. A Műszaki gyűjtemény őrzi Clark Ádam távcsövét, amelyet a Lánchíd építésekor használt, továbbá a Johann Nusspicker által a régi pesti városháza számára készített harangot. 

A Kiscelli Múzeum egyik legfiatalabb gyűjteménye a néprajzi. Kialakítása 1971-ben kezdődött, elsősorban a régi Óbuda átépítéséhez kapcsolódva, az egykori parasztpolgári kultúra és életmód dokumentálása, illetve tárgyi emlékeinek megmentése céljából. Ezzel párhuzamosan klasszikus értelemben vett néprajzi tárgyak gyűjtésére került sor, melynek során számos használatát vagy szerkezetét tekintve érdekes tárgy került a gyűjteménybe. Így például a hat méter hosszú és három méter magas, Óbudáról származó szőlőprés vagy egy "kivetkőző", azaz népviseletét modern ruházattal felcserélő rákospalotai asszony öltözetei. Önálló gyűjteményt alkotnak különböző kismesterségek szerszámai és műhelyberendezései. Az asztalosságtól a művirág készítésig sokféle, összesen harminckét iparág több-kevesebb eszköze található múzeumunkban.

Az egykori Cégérgyűjtemény ma már szintén a Néprajzi Gyűjtemény részét képezi. A cégér egy-egy mesterség, foglalkozás, műhely jelölésére szolgáló jelképes tárgy volt. A legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy, eszköz (például patkó, kulcs, kesztyű, borbélytányér) kicsinyített mását ábrázoló cégérek Pest-Buda, Óbuda, majd Budapest élénk kereskedelmi és kisipari életének értékes emlékei. Segítségükkel a 19. közepétől egészen az 1980-as évekig jeleníthető meg a város boltjainak és kisipari műhelyeinek tevékenysége. Gyűjteményünk kiemelkedő darabja az egykori Régiposta utca 9. szám alatt működő "Aranykéz" vendégfogadó cégére, a Széna téren üzemelő Fuchs Keresztély-féle dohánykereskedés indiánt ábrázoló fa szoborcégére, a Buda-Újlakon üzemelő "Három Huszár" vendéglő neobarokk cégére, a Váci utcai "Arany Elefánt" fűszerkereskedés cégére, a Kristóf téri "Szent Kristóf" patika cégtáblája, valamint a Fő utcában működő "Vörös rák" fűszerkereskedés cégére.

A gyűjtemény mintegy tízezer tételből áll, jelentős részét az egykori Budapest Székesfővárosi Hirdető Vállalattól származó anyag alkotja. A plakátgyűjtemény egyedülálló képet ad a 20. századi Budapest történetéről. Bepillantást nyerhetünk a "boldog békeidők" sportéletébe, színházainak világába. Végigkísérhetjük a két világháború közötti időszak magyar filmsikereinek születését, az első világháborús propagandához, a Tanácsköztársasághoz, majd a trianoni békeszerződést kísérő tiltakozáshullámhoz kapcsolódó plakátokon keresztül pedig a politikai plakát műfajának létrejöttét is. A kultúra és a politika kettősége végigvonul a gyűjteményen a század elejétől egészen a rendszerváltozásig. Idővel a szöveg mellett a képek szerepe egyre fontosabb lett és a század minden művészeti irányzata feltűnik a műveken az avantgárd újítástól a hiperrealizmusig. Különösen értékesek az 1914 előtti plakátok, valamint az ismert festők és grafikusok – Rippl-Rónai József, Vaszary János, Tornai József, Faragó Géza, Márk Lajos, Biró Mihály és Bortnyik Sándor – által készített plakátok.

A textilgyűjtemény több mint háromezer, elsősorban a 19-20. századból származó viseletet, divatkelléket és lakástextíliát őriz, amelyek a főváros lakóinak hétköznapjaiba és ünnepeibe engednek bepillantást. A legrégebbi tárgyunk egy 18. század végi női díszruha derék, a legújabbak a MADOK kortárs gyűjteménygyarapítási projekt részeként megszerzett darabok: Abodi Dóra 2010-es tavasz-nyári kollekciójának egy ruhája a hozzá tartozó táskával, valamint Konsánszky Dóra és az Artista táskái szintén 2010-ből. Az elmúlt évtizedben különös hangsúlyt fektettünk a Budapesthez köthető, 1945 utáni műtárgycsoportok felkutatására és begyűjtésére, valamint a kortárs textilek gyűjtésére. Így a mindennapok tömegkonfekciójától (például a Május 1. Elegant Ruhagyár vagy a Vörös Október Ruhagyár kabátjai) az egyedi kisipari technológiával készült műtárgyakon át egészen a szocialista időszak kiemelkedő ruhatervezőinek (többek között Ökrös Zsuzsa, Záhonyi Lujza, Mészáros Éva) hagyatékáig őrzünk alkotásokat. Értékes gyűjtemény-együttest képeznek Blaha Lujza jelmezei, kellékei, a Lyka Lepora család biedermeier öltözetei és kiegészítői, az 1930-as évek magyaros ruhamozgalmának vezéralakja, Tüdős Klára által tervezett öltözetek, valamint Farnadi Ilonka ugyanezen időszakban készült ruhatervei. A zászlógyűjtemény legértékesebb tárgyai a 18-19. században készült céhzászlók, melyek az ország második legnagyobb céhzászló-együttesét alkotják. Ezenkívül ipartestületi zászlók, nemzetőrségi és hadizászlók, egyleti, egyházi és pártzászlók, koronázási zászlók, valamint az amerikai emigránsok néhány ajándék-zászlója gazdagítják a kollekciót. 

A gyűjteményben található látványos helyszínrajzok, áttekintő térképek és felmérések Budapest városfejlődésének szakaszait mutatják be. A térképállomány jelentős része szép rajzolatú, egyedi kéziratos térkép. A 18. századból származó határtérképek Pest, Buda és Óbuda területének változásait ábrázolják. A gyűjteményben található a legrégebbi ismert Pest térkép a 18. század elejéről. A gyűjtemény nagyobbik része nyomtatott térképekből áll. Ilyen például Carl Vasquez gróf Pest-Budát ábrázoló színes keretképes térképsorozata 1837-ből vagy Lipszky János négyszelvényes Pest-Buda-Óbuda térképe 1810-ből. A Kézirattárba ritkán kerül nagyobb, összefüggő dokumentumcsoport. Kiemelendő azonban a pesti, budai és óbudai céhek iratanyaga, amely a 20. század elején került a múzeumba. Érdekes ipartörténeti forrást jelentenek a Mazzucato-Roscogni-féle selyemgyár működésére vonatkozó iratok. A Kézirattár ugyanakkor olyan, kevéssé ismert egységeket is tartalmaz, mint például Széchenyi István levelezésének egy része. A nyomtatványtár legrégebbi darabja az 1492-ből származó Schedel-krónika. Jelentős az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nyomtatványanyaga, valamint a játékkártya-gyűjtemény. Érdekes társadalomtörténeti forrást képvisel a Janny Gyula orvosprofesszor és családja által használt házikönyvtár.