„Gondolatim, érzeményim Szárnyra keltenek” / Ki a raktárból! I. / Válogatás a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményeinek 19. századi anyagából

„Gondolatim, érzeményim

Szárnyra keltenek” 

Ki a raktárból! I.

Válogatás a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményeinek 19. századi anyagából

2022. szeptember 10. - november 6.

 

Szendrey Júlia 1856 márciusában vetette papírra a címben idézett sorokat, kilenc versszakos műve bevezetéseként. A verset – alkotójának közismertsége ellenére – csak több mint 160 évvel később, 2018-ban adták ki számos más költeményével egyetemben. A személyéről és művészetéről szóló elemzések mindaddig a korábbi legendákra, visszaemlékezésekre és véleményekre alapoztak, s nem a művekből indultak ki. Művészi pályájának feldolgozása és reális értékelése a közelmúltig nem történhetett meg. E verse talán a nyilvánosság elé lépő alkotó szorongásait közvetíti, akinek műveit kortársai jórészt értetlenséggel fogadták.

A „hosszú 19. század” során olyan politikai és gazdasági változások indultak el, melyeknek az eredményei mára már természetesnek tűnhetnek.  A 19. század első felében alapították a magyar tudományos és kulturális élet első, máig meghatározó intézményeit, pl. a Magyar Tudományos Akadémiát vagy a Magyar Nemzeti Múzeumot. A 18. század végétől megjelent a közvélemény formálásának új eszköze, a sajtó. A század folyamán jelentősen megnőtt az olvasó és műkedvelő közönség száma, és egyre többek számára volt elérhető az oktatás. 

A nemzeti képzőművészeti akadémia létrehozásának eszménye és vágya már a század elején megfogalmazódott, ám a városi rajziskoláknál, vagy a magán művészeti oktatásnál magasabb fokú képzésre a magyar művészeknek sokáig csak az országon kívül volt lehetőségük, Velencében, Bécsben, később Münchenben, majd Párizsban tanulhattak. Ezért is volt kiemelkedő jelentősége Marastoni Jakab (Giacomo Marastoni, 1804–1860) itáliai származású és akadémiai képzettségű mester festőiskolájának, az Első Magyar Festészeti Akadémia működésének Pesten. Az 1846-ban alapított és 1860-ban bezárt Marastoni Akadémia a velencei Accademia mintáját követte berendezésben és oktatási módszerekben is. Az akadémiai elvek és gyakorlatok szerint a képzés alapját antik szobrokról készült gipszek és híres festmények grafikai másolatai adták. 

E korszakra tehető a képzőművészeti tevékenység professzionalizálódása: fokozatosan létrejöttek azok a szervezeti keretek, szakmai fórumok és oktatási intézmények, amelyek lehetővé tették, hogy a képzőművészet társadalmilag elismert, önálló értelmiségi tevékenységgé váljon, de nők és férfiak számára nem azonos módon. A nők is tanulhattak rajzot, festészetet Marastoni Akadémiáján és magán műtermekben, sőt az 1871-ben első és sokáig egyetlen állami finanszírozású képzőművészeti felsőoktatási intézményként létrehozott Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde kezdettől fogadott női hallgatókat. Tanmenete és tanterve azonban a női művészetet és a nők képzésének célját még a 20. század első évtizedeiben is legfeljebb oktatói, de alapvetően műkedvelői, amatőr tevékenységként határozta meg, mely nem válhat a „család életét veszélyeztető tevékenységgé”. 

2022 tavaszán nyílt meg és 2023 januárjáig látható Balatonfüreden a Vaszary Galériában, a Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig. Válogatás a Fővárosi Képtár modern gyűjteményéből című kiállítás, mely több mint egy évszázadon átívelő válogatást mutat be. Az ezzel egy időben, az anyaintézményben elindított Ki a raktárból! kiállítás-sorozat ötlete a balatonfüredi bemutatóhoz kapcsolódó kutatás során formálódott. A gyűjteményi feldolgozás iránya a balatonfüredi tárlat folytatása, hiszen ott a 20. századi anyagon keresztül a női alkotók szerep lehetőségeire, társadalmi helyzetére is reflektáltunk. 

A Fővárosi Képtár gyűjteményéből most olyan műveket szeretnénk a látogatók elé tárni, melyek többségét még soha nem láthatta a közönség, olyan női alkotótól, akiknek az életét, pályáját nagyrészt a feledés homálya fedte. Bár a 19. század közepétől általános volt, hogy az induló Pesti Műegylet, a magyar képzőművészet ügyét támogató szervezet tárlatain, vagy más csoportos képzőművészeti kiállításokon női alkotók is szerepeltek, a meghatározó véleményformálók még 1900 körül is kétségbe vonták a nők képességeit, és hangsúlyozták műkedvelői tevékenységüket. 

Azt a kérdést, hogy a női alkotók műveit miért nem vagy miért csak korlátozottan gyűjtötték az elmúlt évszázadban először az 1970-es években tették fel a nemzetközi művészettörténész-múzeumi világban, de csak az elmúlt 10 évben kezdték el valóban felmérni, hogy a gyűjteményekben és a kiállításokon milyen arányú a jelenlétük. Az utóbbi időben érezhető is elmozdulás ezen a területen. Mindaddig, amíg a női alkotók műveit - függetlenül tehetségüktől, képzettségüktől és alkotásaik művészi minőségétől - „műkedvelő” /amatőr/dilettáns kategóriákba sorolták a magánszférába utalva azokat, a múzeumok kapui zárva maradtak előttük. A most kiállításon szereplő tárgyak zöme is alapvetően vagy várostörténeti dokumentumként, vagy művészeti oktatástörténeti anyagként, s nem művészeti kánonba illeszkedő alkotásként került a múzeumba.