Mozaikok Budapest múltjából I. – A főváros régisége, 1780–1873

A Kiscelli Múzeum 2003 őszén megnyitott állandó kiállítása egy Magyarországon eddig nem bevett felfogást honosított meg. A kiállítás ugyanis a Fővárosi Múzeum saját történetére, századfordulón berendezett egykori tárlatára reflektál, ezt idézi fel. A bemutatott tárgyak – céhládák, festmények, órák, metszetek, ezüst evőeszközök és kancsók, érmek, szobrok és építészeti tervek stb. – az 1780-as évek, II. József császár, azaz Buda tényleges fővárossá válásának kora és 1873, Buda, Pest, és Óbuda egyesítése közti korszakról szólnak.

A kiállítás kiindulópontja az a felismerés, hogy a város 1873 előtti korszakáról ma is jórészt azon tárgytípusok segítségével beszélünk, melyeket elődeink, a Fővárosi Múzeum alapítói kezdtek gyűjteni. Ezek táplálják ma is alapvető képzeteinket a nagyvárossá, de még nem világvárossá növő fővárosról, a „régi Pest-Budá”-ról. A „régi” a századelőtől, a Fővárosi Múzeum megnyitásától fogva a reformkorra, a város metropolisszá terebélyesedését megelőző időszakra, a polgáriasnak képzelt Pest-Budára utalt. A modern városlakó a századfordulótól kezdve nosztalgiával gondolt a biedermeier kornak tulajdonított nyugalomra, rendre, várospolgári közösségre, s e korszak éppen eltűnő emlékeit kezdte gyűjteni. A „régiség” szónak részben erre az értelmére kívánunk utalni azzal, hogy felidézzük – de nem rekonstruáljuk – azt a kiállítási technikát, amely a múzeum megnyitásakor, 1907-ben használatos volt, emlékezve egyúttal a történetmesélő múzeum saját múltjára is. Ezt a kiállítási módot szoros rokoni szálak fűzték az 1870-es évektől divatos lakberendezési, de még inkább a régiséggyűjtemények prezentációs stílusához.

A régiségtár nem fejlődéstörténetet ad elő, hanem bizonyos szabadságot kínál a tárgyakról való gondolkodásra, s a múlt megidézésére. „Régiség”-eket mutatunk be, melyek nem csak önmagukban vagy önmagukért tartanak számot érdeklődésünkre, hanem együttesük, összeállításuk ténye és módozata is élményt jelent és lehetőséget teremt e kettős, reflektált emlékezésre. Úgy gondoljuk, hogy ma már nem csupán a múzeum műtárgyai, hanem saját története, azaz „régisége” is érték, mely befolyásolja jelenünket.

Fotó: Gehring János