A hónap műtárgya / május

 

BUKTA Imre (1952-): Tájkép
1989
papír, vegyes technika
72,8 x 102 cm
 

 

Bukta Imrét pályája kezdetétől foglalkoztatja a magyar vidék, a magyar földművesség életének alakulása. Ennek eszközeit, látványelemeit használja fel merészen vegyített technikájú műveiben. Az ábrázolás alapját a korai alkotói korszak automatikus, ismétlődő vonásaiból kialakított, stilizált vetés képezi. A töredezett látóhatár, a több nézőpontú perspektíva azonban már az évszázadokig szinte változatlan paraszti élet végzetes felbomlását jeleníti meg. A délibábszerűen feltűnő égitestek, alakok, tárgyak formailag a művészhez legközelebb álló Vajda Lajos Stúdió neodada irányzatának játékos termékei, de valamennyi a magyar vidéki félmúlt egy-egy abszurd eleme. Így válik a tetején álló ház a közép-kelet-európai fejlődés jellegzetes felemásságának jelképévé, ahogyan a gazdára támadó bika és a mesebeli kisgömböc sötét, fenyegető tömege az ősi indulatokat, a felhalmozódott tragédiákat hordozza. Az elszórva, rejtetten nyíló források, erek, zárványtestek a feldolgozatlan történelmi hiányosságoknak felelnek meg. A középen térdelő emberalak vallási adományként fogadja a rá zuhogó, fekete esőt, amely valójában a szennyezett környezetben lezajló természetes körforgás eredménye. Az egyén – üzeni Bukta – tehetetlen a rátörő erőszak és a természeti csapások előtt, ám keletkezésükért maga is felelős. Az alkotás címe többjelentésű: nem csupán felszínes látvány, hanem a paraszti „táj” elmélyült, összefoglaló „képe”, őszinte szembenézés és számvetés a rendszerváltás évében.
 
 
Bukta Imre keserű, groteszk iróniával, ugyanakkor szeretetteljes gondoskodással művelt vidékábrázolása ma is aktuális, művészete tömegeket szólít meg. 2012-2013-ban nézettségi rekordot döntött a Műcsarnokban a kortárs hazai képzőművészek között: Másik Magyarország című tárlatát több mint húszezren tekintették meg.


Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence

 

Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár 

1037 Budapest, Kiscelli utca 108.

+36-1-250-0304