EGY KIS SÁRKÁNYTÖRTÉNET

A Lánchíd pesti hídfőjénél épült ki 1853-58 között a főváros első rakodópartja, amelynek északi bejáratát őrizte egykor három vassárkány. A Duna Gőzhajózási Társaság megbízásából, Reitter Ferenc tervei alapján és ifj. Zitterbarth Mátyás kivitelezésében készült el ez a néhány száz méteres partszakasz, mint az első korszerű teherkikötő Pest-Budán. Olyannyira újdonságnak számított, hogy építése idején még magyar megfelelője sem volt a másutt Kai, vagy Quai szóval jelölt fogalomnak. A rakpartok kettős célt szolgáltak: a Duna áradása elleni védelmet, amely probléma megoldása az 1838-as árvíz után egyre sürgetőbbé vált, továbbá a hajórakodás biztosítását.

A kikötő végpontjain emelt zászlósbástyák ma is állnak a pesti Lánchíd-fő két oldalán, s mutatják a Dunától feltöltéssel elhódított kőpart egykori kiterjedését. A berakodást a hídtól lefelé eső, a kirakodást pedig a híd fölötti oldalon végezték. Tizenkét rögzített és forgatható vasdaru segítette a deszkapallókon egyensúlyozó munkások dolgát. Alig néhány lépésnyire innen, a Hild József által tervezett és 1828-ban felépült egykori Lloyd-palota tőzsdetermében köttettek az alkuk az újabb, főként gabona- és egyéb termények szállítmányaira. A kikötő az utcaszint alatt rejtőzött. A vízbe merülő partfalak és a saroktornyok sóskúti homokkőből készültek, újdonságnak számított viszont a beton alapozás. A város felőli oldalon zárt raktárak, a vízhez közelebb pedig nyitott csarnokok álltak, ahol esős időben lebocsátott vitorlavászonnal védték az árut.

A rakpart déli bejáratánál (mai szemmel kicsit nehezen beazonosítható, egymásba csavarodó farkú) delfineket formázó kapuszobrok álltak, északi oldalán pedig a három sárkányszerű fantázialény. Ez utóbbiak kerékvetőnek tűnnek, de a korabeli források szerint jégtörőnek szánták őket télvégi áradások esetére. A mögöttük álló míves kandelábereket a Ganz-üzemben, a díszrácsokat – így a sárkányokat és a delfineket is – pedig a hajózási vállalat óbudai gyárában öntötték.

 

 

A különleges kapuszobrok 1900 körül kerültek el innen. A delfinekből kettő ma is látható a Városligeti tó partján. A három sárkány sokáig szintén a Városligetben állt, az egykori Iparcsarnok bejárata közelében.

 

 

Később ismeretlen okból elkerültek innen a sárkányok, és amint egy nemrég előbukkant, 1953-ban készült fotó is mutatja, valószínűleg először mind a három Kiscellbe érkezett. Az alábbi felvétel az ostrom alatt, 1944-ben készült a kastély bejáratáról, ezen az egyik sárkány látható, még teljesen épen. A következő, 1953-as fotón érdemes kicsit böngészni; két részletét kinagyítva is bemutatjuk. 

 

  

 

A jobb oldali, kiélesített részleten jól kivehető két sárkány a bejárat előtt (a bal oldali hátulnézetben, a jobb oldali pedig oldalnézetben látszik). A bal oldali képen látható, a mai Doberdó út mellett lévő bokorban mintha a harmadik sárkány lenne felfedezhető, az oldalára fordulva. Annyi bizonyos, hogy az 1970-es években már csak egy sárkány állt az egykori Schmidt-kastély, azaz a mai Kiscelli Múzeum bejárata mellett. A másik kettő a Vidám Parkba került, ezek ma az Állatkert területén állnak a Varázshegy közelében, zöld olajfestékkel lemázolva.

Az alábbi felvétel 1976-ban készült a múzeum bejáratáról, ezen sajnos már hiányoznak a sárkány mellső lábai.

 

 

Végül következzen néhány fotó a sárkány mai állapotáról, illetve a 2013-as vidám családi délelőttről, ahol a Csomagoljam? kiállításunkhoz kapcsolódóan színes krepp-papír díszbe öltöztettük kedvencünket a gyerekek aktív részvételével. A mai felvételeken a figyelmes szemlélő észreveheti, hogy sajnos a mancsain túl hiányzik a mesebeli lény kunkori farkának a vége is. Ez a részlet nemrég előkerült, így ma a raktárban várja, hogy egy fémrestaurátor segítségével egyszer újra a sárkányt díszíthesse.

 

Forrás: Kincses Károly – Sándor P. Tibor: Fotó – Város –Történet, Magyar Fotográfiai Múzeum – Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1998.