A hónap műtárgya

Galántai György (1941-)
 
Június 17-én ünnepelte 78. születésnapját Galántai György, a magyar neoavantgárd meghatározó művésze. Mint a hagyományos képzőművészeti eljárásokat és helyzeteket elutasító fluxus irányzat egyik legmarkánsabb hazai képviselője számos képzőművészeti műfajban (festészet, grafika, szobrászat, filmművészet, hálózati művészet, számítógépes művészet) alkotott. Nemcsak egyéni munkássága, hanem művészetszervező tevékenysége, mindenekelőtt az Artpool és előzménye, az első magyarországi neoavantgárd művésztelep, a Balatonboglári Kápolnaműterem emléke előtt is tisztelgünk.
 
Festő szakon végzett a Képzőművészeti Főiskolán 1967-ben. Egy évvel korábban talált rá a használaton kívül álló boglári kápolnaépületre, amelyben 1970-től kortárs képzőművészeti tárlatokat, hangversenyeket, performanszokat szervezett, tekintet nélkül a zsűriztetési kötelezettségre vagy a társadalmi-politikai kérdésekben előírt korabeli politikai normákra. 1973-ban bezáratták a hatóságok a műtermet, amelyre ma már a kulturális rendszerváltás előkészítőjeként tekintenek.
 
Galántai ezután többé-kevésbé kiszorult a művészeti nyilvánosságból. Mégsem az emigrációt választotta, hanem a korabeli „párhuzamos” művészet egyik legtöbb rendőri zaklatást kiálló alakjaként folytatta fáradhatatlanul jelelméleti illetve politikai töltésű konceptualizmusát. 
 
Az 1976-ban készült Önátalakítás című grafikai sorozatának egyik darabját látjuk. A kiindulópont egy automatával készített igazolványfotó volt, amelynek mellbevágó személytelensége az én problematikájának tanulmányozására indította a művészt. Az önarckép fotótechnikai eljárásokkal történő torzítása, különböző képmezőkre osztott mintává sokszorosítása révén használati tárggyá válik, végül az utolsó mezőben eltűnik. A személyiség így a privát, mégis semmitmondó fotóportré helyett egy általa létrehozott, kollektív jellegű, könnyen olvasható vizuális rendszer egészében érvényesül. A fegyelmezett, elemző képsor kivitelezése és technikája némileg a kortárs Pécsi Műhely módszereivel rokonítható.
 
 
Átalakítása önmagával (B), 1976
papír, szitanyomat, 100 x 196 cm
 
1977-től vasszobrok készítésébe fogott. 1979-ben alkotta meg egyik legemblematikusabb szoborművét, a Szabadság-börtönt. A tövén lábakkal, tetején akasztóval rendelkező, ezáltal játékszerré, szuvenírrá lefokozott, önmagát szétfeszíteni próbáló, de arra képtelen rácsozat nemcsak a Kádár-rendszer „puha” diktatúrájának valódi mivoltát foglalja össze szimbolikusan, hanem az 1956 utáni magyar progresszív, hatalomellenes, „földalatti” avantgárd sikerét és kudarcát is. Azt a művészalkatot jeleníti meg, amelyik önkéntelenül eggyé vált a diktatúra ellen vívott szakadatlan szellemi szabadságharccal.
 
.
Szabadság-börtön, 1979
vas, 61,5 x 52 x 28 cm
 
Nemcsak saját műveiben összegezte Galántai kora avantgárd művészi törekvéseit. Még e szobor elkészültének évében létrejött a Galántai György-Klaniczay Júlia házaspár vezetésével egy alternatív művészeti intézmény, az Artpool, amely a „tűrt” és „tiltott” alkotók egymással és a külföldi művészeti szcénákkal való kapcsolattartását, valamint a nyilvánosságot nem kapott művészeti események dokumentálását tűzte ki célul. A kezdetben csak kétszemélyes, magánúton működő intézmény 1990 előtt számos illegális művészeti kiadványt bocsátott ki. Nem csupán az 1960-as-70-es-80-as évek félhivatalos és nem hivatalos magyarországi művészeti tevékenység archívumát foglalja magában, hanem az egész országban, sőt világviszonylatban is egyedülálló művészeti gyűjteményt halmozott fel. Az Artpool 1990 után – Artpool Művészetkutató Központ néven – kilépett a nagyközönség elé, nonprofit intézményként működött, a főváros, a kulturális minisztériumok és egyéb pályázati források segítségével tartotta fenn magát. 1997 óta kiállítótérrel is rendelkezik. 2015-ben az archívum és a műtárgykollekció a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének része lett, az intézmény pedig a múzeum önálló osztályává vált mint fontos művészettörténeti kutatóbázis.
 
/Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence (1), Fáryné Szalatnyay Judit (2)/